Hanabusa Aidou

Aidou már-már rajong Kanaméért. Először kiskorukban találkoztak, mikor Kaname eltévedt Aidouék házában, és betévedt abba a szobába, ahol Aidou tanult. Ekkor nem szeretett volna barátságot kötni a tisztavérűvel. Mikor másodszorra találkoztak, elejtette az üveggolyóját, ami Kaname lábához gurult (az üveggolyó olyan színű mint Aidou szeme). Akkor Aidou éppen valamit tesztelt. Mikor Kaname szülei halála után találkoztak, Aidou szerint Kaname nagyon megváltozott. Mikor Kaname éppen indulni akart, Aidou bevalotta: igenis kedveli őt. MIkor az Akadémiára kezdett járni, már akkor is találkozott Yuukival, mikor a lány ott feküdt a lépcsőnél (mentek valahova: ő, Akatsuki, Ruka és Shiki), és Yuuki megszólalt: ,,vámpírok akik kérdőíveket töltögetnek,vicces nem?,, és ezt a "kis vámpírcsapat" észrevette, de nem csináltak semmit, mondván, hogy nem akarják felbosszantani Kanamét még iskolakezdés előtt. Ennek ellenére már nagyon sokszor akarta Yuuki vérét szívni. Az első részben sikerült is neki. Nem érti, hogy miért szereti annyira Kaname Yuuki-t, ezért először nem kedvelte a lányt, valószínűleg azért, mert így vele nem törődik anniyt, de miután Yuuki átváltozott, ő vigyázott a lányra, megvédte, és tanította. Nagyon okos, és csajimádó! Az első részben mikor azt mondta neki egy nappalis, hogy szeretünk Aidou-úrfi téged is Kain-úrfi azt mondta (miközben úgy csinált, mintha rálőne) hogy BANG BANG!!!! Erre a rajongók elkezdték kiabálni: Lőjj le engem is Aidou-úrfi!! Sok beceneve van: Aidou, Aidou-úrfi, Idol, Álomúrfi. Ráadásul egyszer Yuukinak azt mondta hogy: ,,Yuuki cica! Szépséges napot! De hogy is ne lehetne az, hiszen látlak!,, Ezt Yuukli szívta meg, mert a rajongók  elkezdték üldözni. Most hogy Yuuki vámpír, mondhatni ő az egyetlen barátja, de persze ott van neki még Yuukinak  Yori is. Gyűjti Kaname "dühroham maradványait", amiket kincseknek nevez (pl. egy elhajlított villát) és nem szívesen válik meg tőlük. Az ellenőrzésnél viszont muszáj volt. Mindig bajba kerül, ezért mindig kap büntetést. Már az első részben is megkezdi. Akkor azért, mert Yuuki vérét szívta. Mikor következőnek mutatták Akatsukival volt, és tablettát ivott. Akkor azt mondta Akatsuki hogy ,,inkább ezt ne hangoztasd, mert különben Kuran mester újra megfed,,. Aidou válasza az volt, hogy ,,és ha ez a célom?,, Ez azt jelenti, hogy Aidou szándékosan keveri magát bajba. Aidou-t nagyon foglalkoztatja a Kuran Yuri és Kuran Haruka halálának körülményei, ezért kutat is egy kicsit utána. Mindig Akatsukival kerül bajba, Akatsuki szerint ő nem csinál semmit, csak Aidou, és miatta kell büntetést kapnia. A Rido elleni harcban is benne volt. Mikor Kaname mondta, hogy nem kell többé követniük, Aidou nevetni kezdett, amire Akatsuki azt hitte, hogy ennyire megviselte. Pedig csak éppen ilyenkor gondolkozott el rajta, hogy minddannyiójukkal egyenként törődött. Elővette az üveggolyóját, hátratette a kezét, és megkérte Akatsuki-t hogy válassza ki, melyik kezében van az üveggolyó, és ha eltalálja, akkor Kanaméékal tart. Akatsuki rámutatott Aidou jobb kezére, de mivel nem abban volt Aidou hátrább húzta, és Akatsuki azt mondta, hogy ,,siess már válassz,, Akatsuki mondta hogy már választott ő maga (Aidou), erre Hanabusa ráordított. Akatsuki most a jobb kezét választotta, mire Aidou elmosolyodott. A Guilty 13. rész végén ő és Ruka veszekedtek, hogy ki vigye Yuuki bőröndjét. Olyan hűséges Kanaméhoz, hogy nem árulta el senkinek, hogy Shizukát Kaname ölte meg. Pedig Aidou tudta, és mégis hűséges maradt hozzá.

Tudnivalók:

  • Először utálta Kaname-t
  • Van egy üveggolyója, ami olyan színű, mint a szeme
  • Szándékosan kerül bajba
  • Ivott Yuuki véréből
  • Lerajzolta Zero-t, és összefirkálta (a lap másik felére saját magát rajzolta le:D )
  • Imádja ha főznek neki
  • Rózsákkal szokott fürödni
  • Hangulatvámpír

Adatok:

  • Teljes név: Hanabusa Aidou
  • Vámpírsint: B
  • Faja: vámpír
  • Testvér(ek): nővérei vannak, köztük Tsukiko
  • Rokonok: Kain Akatsuki (unokatestvér)
  • Szem: kék
  • Haj: szőke
  • Magasság: 177cm
  • Iskolai teljesítmény: nincs, de nagyon okos
  • Tantárgy amiben jó (lenne): minden
  • Képessége: fagyasztás
  • Legjobb barátja/barátnője: Kain Akatsuki, és Yuuki mikor már vámpír
  • Kedvenc étel: vér, minden amit főznek neki
  • Kincs: Kaname dührohammaradványai
  • Hobbi: Yuuki vérére pályázni és inni, büntetést kapni
  • Amiben jó: tanulás, alvás, hangulatváltozás, büntetést kapni, Kanamét idegeíteni
  • Tagozat: éjjelis