Hino Matsuri, a Vampire Knight írója

Szül. idő: Január 24
Csillagjegye: Vízöntő
Vércsoportja: B
Kedvenc sportja: tenisz
Első műve: Kono Yume ga Samatara

 

Életrajza:

A Hino Matsuri állnév. Pályafutását 1995-ben kezdte, a LaLa DX magazinnál. Itt készítette el első művét, a Kono Yume ga Samatara-t. De csak négy évvel később 1999-ben szerzett magának hírnevet, a Toreware no Minoueval, amit 1995-től 2002-ig írt, amiből 5 kötet lett. Hinonak nem volt először valami sok gyakorlata, ez abból látszott, hogy kezdetben nem voltak valami nagyon eredetiek a karakterek, és a mangát díszítő elemek is majdnem mindig hiányoztak. Ennek ellenére a képek elhelyezésével, a vonalak vezetésével, a ruhák és hajak gondos megrajzolásával remekül kifejezi a karakterek érzelmeit. A következő mangája a Merupuri (Mesebeli herceg) volt. Ezt szintén a LaLánál írta és rajzolta 2002-től 2004-ig. Ebben a mangában már viszont jobban látszott a tehetsége: a vonalak könnyebbé, finomabbá váltak, tisztáb lett a karakterek arca, és mindent tökéletesen megrajzolt. Japánban 4 kötetet több mint egymillió példányban adtak el. Egyre több nyelven adták el ezt a mangát. Először Ázsiában (Korea, Kína stb...), majd az Egyesült Államokban, majd Európában (Franciaország, Olaszország, Spanyolország stb...) terjedt el. Ezután jelent meg a WANTED, egy először egykötetes történet, aminek címéül a Vampire Knightot adta. Ezt a művét 2005-től kezdte el írni. Ez már komolyabb mű, mint amiket eddig írt. A körülményeket részletesebben le kellett írnia, a szereplőknek mélyebb érzéseik voltak, és ebből már készült 2013 első félévében még kétévados anime, amely nagy siker lett. Számos rajongói oldalt készítettek.