Kiryu Ichiru

Kiryu Zero ikertestvére. Ő a kisebb iker. Mindig is nagyon beteges volt, mindig szedett valamilyen gyógyszert, de akkor is ő is vámpírvadász akart lenni, mint a szüleik. Mindig is Zero volt az, aki vámpírvadásznak való volt, Zero volt az erősebb. Ez azért van, mert rajtuk van a vámpírvadászok ikreinek átka (mint minden ikernek, akinek a szülei vámpírvadászok). Elvileg Ichirunek meg sem lett volna szabad születnie, azáltal, hogy Zeronak el kellett volna szívnia az összes erejét, de ez nem így történt...Zero Ichiru fele erejét szívta el (persze öntudatlanul), így életben hagyta testvérét. Ezért míg kicsik voltak, Zero mindig is nagyon vigyázott a testvérére, óvta és védte őt.   Azt, hogy mekkora a különbség a két gyermek között (Ichiru gyengébb, betegesebb) a Kiryu szülők is észrevették. Ichiru egyszer hallota a beszélgetésüket, hogy a kisebbik fiuk nem való vámpírvadásznak, mert túlságosan gyenge, a fiú ezt már nem bírta tovább, nagyon megváltozott: megváltozott a személyisége, a felfogása, és gyűlöletet érzett minden és mindenki iránt. Úgy érezte, őt soha senki sem szerette. Ebben az időszakban találkozott egy tisztavérűvel, Hio Shizukával, akit a vámpírok úgy neveztek: sziromhercegnő. Akkor nemrégiben vesztette el a szerelmét, egy embert, akit vámpírrá változtatott. A sziromhercegnő elmondta, hogy Ichiru szülei ölték meg (később kiderült, hogy még nem süllyedt le az e-szintre, de a listán volt). Ichiru beleszeretett a tisztavérűbe. Hogy bosszút álljon szerelme gyilkosain, Ichirut a szülei ellen fordította, aki mosolyogva nézte végig, hogyan öli meg Shizuka a szüleit, és a vámpírharapástól hogyan szenved Zero. Ezután Ichiru Shizukával tartott, aki megengedte neki, hogy igyon a véréből, így óriási hatalomra tett szert. Mikor Shizuka Kurenai Maria testében az Akdémiára ment, volt egy segédje, aki egész álló nap maszkot viselt, ami eltakarta a szemét. Ennek ellenére Zero felismerte a testvérét, és harcolni kezdtek. Mikor Shizukát már Kaname megölte, és a nő már kezdett szilánkká válni, Ichiru kérte, hogy változtassa vámpírrá, de Shizuka nem tette. Ichiru azt gondolta, hogy újra, immárom másodszor is cserben hagyták. Mint szinte mindenki, Ichiru is azt gondolta, hogy Zero ölte meg Shizukát, és mindenáron bosszút akart állni a testvérén. Ichiru, mikor Rido Shiki testében van, vele tart, és megvárta, míg feltámad. Ichiru meg akarta ölni Rido-t, de fordítva lett: Rido leszúrta Ichiru-t., aki rögtön ment Zerohoz, és rálőtt a vállára, azért, hogy Zeronak pótolnia kelljen a vérveszteséget.  Így Ichiru megkérte Zero-t,hogy igyon a véréből, hogy beteljesülhessen az átok. Zero elsőre nem akarta, de a vérvesztesége miatt nem bírt uralkodni magán, és ivott. Ichiru utóljára mosolygott egyet, és meghalt. Zero nagyon szomorú  lett emiatt, de kiment, és harcolt Ridoval, de az Ichiru megduplázódott ereje már nem fért el Zero testében, így a karja óriásira nőtt, ami nagy fájdalmakat okozott neki. Yuuki rálőtt, és minden rendbe jött. Zero és Ichiru eggyé váltak. Zero testében már az Ichiru lelke és ereje is megtalálható lett. Ichiru egyik utolsó kérése Zerohoz az volt, hogy ne gyűlölje Sizukát, és bocsásson meg neki, mert mindig is a gondját viselte. Maria szerelmes volt Ichirube, de már nem találkozhatott vele, hiszen Rido megölte (aki megcsókolta, és aki Ichiruvel volt Maria testében Shizuka volt). Mikor Ichiru és Zero szülei nem voltak itthon Zero mestere, Yagari Toga tanította őket harcolni.

Amit tudni kell:

  • Kiryu Zero ikertestvére
  • Beteges
  • Ő a kisebb
  • Shizuka rávette, hogy forduljon a szülei ellen
  • Mosolyogva nézte, hogy öli meg Shizuka a szüleit, és azt is, ahogy Zero szenved
  • Ivott Shizuka véréből
  • Szerelmes Shizukába
  • Meg akarta Rido-t ölni, de Rido szúrta le őt
  • Megkérte Zero-t, hogy ne utálja Shizukát
  • Megitatta Zeroval a vérét
  • Maria szeretett volna találkozni vele, de ez sohasem történhetett meg
  • Maria szerelmes Ichirube

Adatok:

  • Név: Kiryu Ichiru
  • Kor: 17 év
  • Vámpír szint: nincs
  • Faja: ember
  • Anyja: nem tudni
  • Apja: nem tudni
  • Testvér(ek) neve: Kiryu Zero
  • Rokonok: nem tudni
  • Szem: lilás
  • Haj: ezüstszürke
  • Magasság: 181 cm
  • Súly: 65 kg
  • Iskolai teljesítmény: nincs
  • Tantárgy amiben jó:nem tudni
  • Fegyvere: egy kard
  • Képessége: nincs
  • Legjobb barátja/barátnője: nincs
  • Kedvenc étel: mindent szeret
  • Kincs: Shizuka csengettyűs szalagja
  • Hobbi: követni Shizukát, utálni Zero-t
  • Amiben jó: követni Shizukát
  • Tagozat: nappalis