Takuma Ichijou

Takuma szinte mindig mosolyog, bár tud komoly is lenni. Bírja a napfényt, és ehhez egyszer Aidou megjegyzést is fűzött. Ráadásul a vért sem kívánja annyira.  Vámpíros mangákat szokott leggyakrabban olvasni. Kanaméval akkor ismerkedett meg, mikor Kaname szülei meghaltak, és így egy időre Ichijoékhoz került. Takuma már akkor is a nagyapjával élt, aki már akkor is mindig inni akart Kaname véréből. Nagyon jó barátok lettek. Szóval az egyik legjobb barátja Kaname, a másik pedig Shiki. Őt az Akadémián ismerte meg. Mikor Rido Shiki testébe költözött, szolgálta őt, nehogy Shikinek essen a végén baja. Kaname bántani akarta a Shiki testébe költözött Rido-t, de Takuma nem engedte. Kaname kérdezte, hogy akkor elárulja őt?, és Ichijo azt mondta, hogy vegye aminek akarja, de Shikit nem bánthatja. Persze Kaname így nem is bántotta. Mégis mikor Kaname meg akarta ölni Ridot (mikor már a saját testében volt), Takuma maga ment megölni. Kaname nem értette, hogymiért akarja ő megtenni, hiszen elárulta. Ichijou azt mondja, hogy ,,meglehet úgy hiszed vámpírként elárultalak, de én elsősorban a barátod vagyok. És eként képtelen lennék rá,,. Egy időre Kiryu Ichiru is csatlakozott hozzájuk. Ichio éjjel-nappal őrizte Shikit.  Egyszer Kurenai Maria után is utána kellett    mennie (mivel Ichijou az éjjeli tagozatosok helyettes elnöke) de ott elvesztette szem elől. Fennt az emeletre ment, ahova Yuuki is elbújt az őt üldöző féltékeny Aidou rajongó lányok elől. Egyszer a nagyapja Ichio is meglátogatta az iskolát, aminek a hírére Ichijou meglepődött. Mikor Ichio megérkezett, ivott Kaname véréből, amit a többi éjjeli tagozatos nem nézett jó szemmel, sőt Ruka és Aidou meg is akarták állítani. Egyébként a nagyapja azzal is megbízta unokáját, hogy kémkedjen Kuran Kaname után. Persze a fiú már elsőre nemet mond. Yuuki-t ő úgy nagyjából kedvelte, és mikor a 2.részben fellázadtak Zero ellen, abban ő nem volt benne, bár lehet hogy tudott róla, mire készülnek a barátai. Rimával is nagyon jóban van, sokszor kártyáznak, de mindig Takuma nyer. Ez Rimát zavarja. Imádja a teát.

Tudnivalók:

  • Kanaméval kiskoruk óta ismerik egymást
  • Megöli a nagyapját 
  • Szereti a vámpíros mangákat
  • Szeret kártyázni is
  • Szinte mindig mosolyog
  • A szobatársa Shiki
  • Nagyapja Ichio a tanács a "vámpírszenátus" elnöke
  • Erejét nem nagyon használja

Adatok:

  • Teljes név: Takuma Ichijo
  • Vámpír szint: B
  • Faja: Vámpír
  • Anya: nem tudni
  • Apa: Nem tudni
  • Testvér(ek): nincs
  • Rokonok: Takuma Ichijo (nagyapa)
  • Szem: zöld
  • Haj: szőke
  • Magasság: 184cm
  • Iskolai teljesítméy: nincs
  • Tantárgy amiben jó: humán
  • Fegyvere: japán kard
  • Képessége: bármit a molekuláira tud bontani
  • Legjobb barátja/barátnője: Shiki Senri
  • Kedvenc étel: mindent szeret
  • Kincs: az újságjai (mangák, relytélyes történetek)
  • Hobbi: mosolyogni, olvasás, teázás
  • Amiben jó: mosolygás, jókedvben lenni, olvasás
  • Tagozat: éjjelis